Kiss Pál Tamás GP3-ban tesztelt

Kiss Pál Tamás GP3-ban tesztelt

Szerző: KPT Média

Fotó: Atech GP

2010. október 24. 08:39

 

A magyar versenyző csütörtökön, a háromnapos GP3-as teszt második napján csatlakozott a mezőnyhöz a spanyolországi Jerezben. Annak ellenére, hogy a versenyzők nagy része már szerdán megkezdte a tesztelést és Tominak még a pálya vonalvezetését is meg kellett tanulnia, az első ötben autózott, és csak akkor eset vissza a harminc fős mezőnyben a 19. helyre, amikor a tesztnap végén mindenki felrakta az új gumikat. Ezek használatát még tanulnia kell a magyar versenyzőnek.

„Egész jól sikerült a teszt” – mondta Kiss Pál Tamás. „Délelőtt volt egy órám, hogy megtanuljam a pályát, délután pedig kopott gumikkal kevesebb, mint egy órával az edzés vége előtt az első ötben autóztam. Az utolsó órában felraktuk az első szett új gumit, amivel csak nagyon keveset javítottam a köridőmön, a második szett új gumival pedig már nem tudtam gyorsulni, és visszaestem a 19. helyre.

A kopott gumikkal már gyakorlatilag minden időjárási körülmény között ott tudok lenni az élmezőnyben, ami egy kis önbizalmat ad. A múlt héten visszavetett, amikor az estorili teszt második napján kicsúsztam, és mostanra jött vissza az az érzés, ami a törés előtt volt.”

Tomi szombaton főleg a vezetési technikáját próbálta csiszolni és az új gumik minél jobb kihasználására koncentrált. A délelőtti edzésen a 10., a délutánin pedig a 17. időt futotta, bár az időeredmények a sok piros zászló miatt nem teljesen mérvadóak.

„Kicsit kaotikus volt a mai tesztnap a sok piros zászló miatt” – mondta Kiss Pál Tamás. „Délelőtt még szerencsésebb voltam, mert az első szett új gumival tudtam egy jó időt menni, és a hetedik helyen álltam. Felraktuk a második szett új gumit, bemelegítettem, de az első gyors köröm előtt piros zászlóval megszakították az edzést. Bementem a boxba, kihűlt a gumi, ami utána már soha nem tapad úgy, mint amikor először bemelegítetted, úgyhogy nem tudtam javítani az időmön.”

A délutáni edzésen még több volt a kicsúszás, ahogy minden versenyző próbálta kihozni magából a legtöbbet, így a jó időeredmények inkább a szerencsének voltak köszönhetők, hogy ki tudott olyan pillanatban pályára lépni, amikor a bemelegítette gumijaival futhatott négy gyors kört. Ha az időeredmények nem is voltak olyan jók, mint Tomi szerette volna, az elmúlt két hét összesen öt GP3-as edzésnapja sikeres volt a magyar versenyző számára.

„Nagyon sokat tudtam tanulni a két teszt alatt. Ma már egy kicsit jobban ráéreztem az autóra. A GP3 valóban egy lépcsővel komolyabb, mint a Formula Renault volt. Ezzel az autóval például nem lehet gurulni, ha lelépsz a fékről, azonnal gázt kell adni, mert különben leesel a pályáról. Nagyobb a leszorítóerő is, ami miatt el kell hinni, hogy ha gyorsabban mész be a kanyarokba, akkor jobban tapad az autó. Összességében nagyon tetszik a kategória és szerintem nagyon erős volt a mezőny mindegyik teszten. Az első 25 versenyző itt olyan kemény, mint a Formula Renault-ban az első tíz volt, gyakorlatilag közülük bárki végezhetne dobogón.”

Tomi szombaton utazik haza. Mivel Jerez Sevilla közelében van, csak egy madridi átszállással juthat haza, ami azt jelenti, hogy egész szombaton utazni fog. Vasárnap jöhet egy kis pihenés, hétfőn pedig az egyetem.

Kiss Pál Tamás az idén a harmadik helyen végzett a Brit Formula Renault-bajnokságban. Az elmúlt héten Estorilban három napon keresztül, most pedig Jerezben két napot tesztelheti az Atech GP-csapat GP3-as autóját. Várhatóan novemberben dől el, hogy milyen bajnokságban folytatja 2011-ben.

Kiss Pál Tamás együttműködő partnerei:
Hell Energy Drink, Mammut, Kiss Cégcsoport, Autónavigátor.hu, Használtautó.hu

Csatlakozz az AUTOKART Facebook oldalhoz és értesülj friss tartalmainkról az Üzenőfaladon!

 

Közelgő események

.

2012. május 20. WTCC 11-12. forduló

2012. június 9. II. o. OB II. forduló

2012. június 10. WTCC 13-14. forduló

2012. június 8-10. Gyorsasági OB III-IV. forduló

2012. június 16-17. Bernis Kupa

2012. július 7. II. o. OB III. forduló

2012. július 22. WTCC 15-16. forduló

2012. augusztus 11. II. o. OB IV. forduló

2012. augusztus 17-19. Gyorsasági OB VII-VIII. forduló

2012. augusztus 24-26. Suzuki Kupa IX-X. forduló

2012. szeptember 7-9. Gyorsasági OB IX. forduló

2012. szeptember 8. II. o. OB V. forduló