Pénteken újra a G1 Kart Centerben gokartoztak a versenyzők.
A két héttel ezelőtti, Eurocenterben szervezett gokartozáson egyébb elfoglaltság miatt nem tudtam részt venni, ám ezúttal ismét elkisértem a gyorsasági OB pár versenyzőjét a Materiál Center alagsorában található pályára.
A szokásosnál, de a január 22-i eredménylistánál mindenképp rovidebb lesz a mostani, hiszen mindössze nyolc név szerepel ezúttal rajta:
1. Tim Gábor 36.520 s
2. Zentai Sándor 36.829 s
3. Blaskovits Tamás 36.963 s
4. Bálint F Gyula 37.294 s
5. Burkus Egon 37.606 s
6. Kertesi Zoltán 37.852 s
7. Tóth Szabolcs 37.888 s
8. Major Benedek 37.905 s
A versenyzők közül ezúttal Zentai Sándort faggattam az idei tervekről, azt követően, hogy megtudtam, eladta a V8 Star Jaguárját.
"Igen, elkelt a Jaguár. Olaszországba vitték el. Kicsit sajnáltam az autót, főleg, hogy még utoljára, az Adria Ringen tesztelhettem egy kicsit az olaszoknak, hogy lássák, minden rendben van az autóval. Megszakadt a szívem, de ez van...
Megállapodtam Blaskovits Tomival, hogy idén egy 1,6-os Suzuki Ignisszel megyek, amit ők építettek és ők fognak szervizelni. Egy egyszerű kis autó, semmi csodára nem számítok. Egy F csoportos autó de van benne egy-két Super 1600-os cucc, de egy nem túl erős, körülbelül 160 lóerős motorral. Nem akarjuk, hogy szétessen, ki kell bírja az évet. Viszonylag egyszerű futóművel rendelkezik. Szeretnék csatázgatni a többiekkel.
A következő évben valami jó, komoly kétliteres autót fogok vásárolni és jól megnyerem a kétliteres géposztályt."
 |
Csatlakozz az AUTOKART Facebook oldalhoz és értesülj friss tartalmainkról az Üzenőfaladon!
|