Szerző: Bálint F Gyula
Fotó: a szerző
2011. április 9. 20:13
A szakágvezető a SimCo által készített Suzuki Kupa rFactor mod-on gyakorolt.
A tapasztalt versenyzők oktatják az újoncokat.
Mink Zoltán elsuhan a tribün előtt.
Hivatalos szakági edzést tartottak a Hungaroringen április 8-án, pénteken. A lehetőséget Michelisz Norbert is kihasználta, egy régebbi BMW-vel gyakorolt.
A hivatalos bejelentés még mindig várat magára, azonban a boxutcai pletyka már biztosra veszi, hogy június 5-én a Hungaroring ad otthont a Túraautó Világbajnokság 7-8. fordulójának. A sorozat magyar résztvevője a két hét múlva esedékes belgiumi futamon lép először pályára idén. Mint ismeretes, a Zengő Dension Team idén egy BMW-vel küldi csatába a futamgyőztes versenyzőjét. A SEAT után Michelisznek szoknia kell a hátsókerék-hajtású versenyautót, ezért pénteken a a Fönix Motorsport egy régebbi M3-as BMW-jével rótta a köröket a mogyoródi pályán.
A gyorsasági szakág által biztosított edzéslehetőséget számos csapat és versenyző kihasználta. Szép számmal köröztek Suzukik a pályán, közösen a kis túraautó mezőnnyel, a nagy túraautókból sem volt hiány és öt formula autó is megjelent a teszten. A Lotusokból is sokat láthattunk a pályán, köszönhetően annak, hogy az idén induló Lotus Ladies Cup versenyzői szorgalmasan készülnek a szezonra. Az új sorozat egy újabb komoly indok arra, hogy a nézők kilátogassanak a gyorsasági OB futamaira. A csinos autókat ugyanis csinos hölgyek vezetik, közöttük a Miss Universe Hungary 2006 szépségverseny győztese, Bende Adrienn, akitől a sorozat ötlete származik. Az RTL Klub műsorvezetője, Ördög Nóra és a Miss Bikini World Hungary 2006 győztese, Budaházi Nóra is ott lesz az indulók között. Nem lesz egyszerű dolguk, hiszen szintén itt indul a többszörös magyar bajnok Walterné Dancsó Adrienn, valamint a tavalyi Suzuki Bio Kupa negyedik helyezettje, Bús Edina is, akik már igen rutinos versenyzőknek számítanak.
A szakági edzés délelőtti programját követően a versenyzők egy tiszteletkörrel adóztak a héten elhunyt társuknak, Klink Jánosnak, majd ezt követően többen beautóztak a Megyeri útra, ahol fél kettőkor örök nyugalomra helyezték Pityu bácsit.
A Duna Autó autós Gyorsasági Országos Bajnokság első fordulójára április 29. és május 1. között kerül sor a Hungaroringen, de azt megelőzően, április 15-én egy újabb szakági edzésre is sor kerül.
 |
Csatlakozz az AUTOKART Facebook oldalhoz és értesülj friss tartalmainkról az Üzenőfaladon!
|