Komoly balesettel indult a 2000 köbcentiméter feletti túraautók futama a Hungaroring Kupa szombati versenynapján. A pole pozíciót megszerző lengyel Max Stanco állva maradt a rajtnál, autójába pedig nagy sebességgel belerohant a már versenytempóban érkező Hatvani Bálint és a szlovák Bartek Opiola.
Stanco GT3-as Ferrarija, Hatvani SEAT Leon Supercopája és Opiola Porsche GT3 Cup-ja is súlyosan összetört, de mindannyian sértetlenül szálltak ki a sérült autókból. A balesetben érintett volt Zsigo Gregor BMW Z3-asa is, de végül önerőből tért vissza a boxba.
A baleset, valamint a pályára került törmelékek miatt a futamot piros zászlóval megszakították, a mezőny pedig Miroslav Konopka vezetésével felsorakozott a boxba. A Saleen S7-tel versenyző szlovák pilóta az újraindítás után is megőrizte első helyét honfitársa, Zdeno Mikulasko (Porsche 997 GT3 Cup) előtt. A harmadik helyet a legjobb magyar, Walter Csaba tartotta Porsche 911 GT3-mal. A SEAT Leon Kupát Kiss Norbert vezette, a 3500 köbcentiméter alatti autók értékelésében pedig a szlovák Matej Konopka állt az élen.
A harmadik körre már a 9. helyre lépett előre a mezőny végére küldött Tomás Liedl, akinek autóján javítást végeztek el a piros zászlós periódus alatt, de az egykoron a DTM-ben szolgált Audi TT-R volánjánál gyorsan visszakerült az élmezőny közelébe.
A dobogósok pozíciója a versenytáv nagy részében nem változott, az utolsó kör kezdetén viszont Liedl megközelítette a harmadik helyen autózó Walter Csaba Porschéjét, és még a leintés előtt meg is tudta előzni ellenfelét. Waltert így legjobb magyar versenyzőként a negyedik helyen intette le a kockás zászló.
Az összetett verseny menetéhez hasonlóan a SEAT Leon Kupában is papírforma-eredmény született, a korábbi kétszeres bajnok Kiss Norbert magabiztosan szerezte meg a kupa értékelésének első helyét. A Zengő Motorsport versenyzője az összetett versenyben a 9. pozícióban végzett.
A leintés után az ideiglenes eredmény több ponton változott, miután összesen nyolc versenyző kapott büntetést a piros zászló alatti javítási munkálatokért. így Walter Csaba előrelépett a harmadik helyre. A hivatalos végeredmény szerint a futamot Miroslav Konopka nyerte Zdeno Mikulasko és Walter Csaba előtt.
F+3500 géposztály:
1. Miroslav Konopka, ARC Bratislava
2. Mikulásko Zdeno, MKM Racing
3. Walter Csaba, Főnix Motorsport
E1+3500 géposztály:
1. Tomás Liedl, AST Presskam
2. Rudolf Machanek, Topcar Machanek
3. Pawel Kowalski, Forch Racing
F-3500 géposztály:
1. Matej Konopka, ARC Bratislav
2. Herter Gusztáv, Endurance Club Hungary
3. Szabó Ákos, Juhász Racing Kft.
E1-3500 géposztály:
1. Petr Libal, Senkyr Motorsport
2. Milan Braun, Senkyr Motorsport
3. Radoslav Kordecki, Fuchs Star-Moto Racing
SEAT Leon Szuperkupa:
1. Kiss Norbert, Zengő Motorsport
2. Kontra György, Zengő Motorsport
3. Birizdó Imre, Zsille Motorsport
A vasárnapi futamról a második oldalon olvashatsz. Lapozz!
 |
Csatlakozz az AUTOKART Facebook oldalhoz és értesülj friss tartalmainkról az Üzenőfaladon!
|