Június 24-26. között került megrendezésre a Duna Autó Autós Gyorsasági Országos Bajnokság V-VI. fordulója a Dióspatony melletti Slovakia Ringen. A verseny szlovák bajnoki és FIA Közép-Európa Zóna Trófea is volt egyben.
A 2000 köbcenti alatti (E1-2000) túraautók futamával indult szombaton a versenyprogram. A rajtrácson történt egy kis malőr, hiszen nem az időmérőt megnyerő Gáspár Csabát, hanem Matej Homolát állították az első rajtkockába. A hibát aztán gyorsan orvosolták, egy kis autó tologatással a megfelelő sorrendben vághattak neki a versenyzők a futamnak.
Gáspár Csaba jól kapta el a rajtot, megőrizte vezető pozícióját. A Lotus-os Thomas Kusy kihasználta az autója súlyelosztásából adódó remek rajtkészséget és a célegyenes végéig a második helyre jött föl az ötödik rajtkockából, sőt, kis híján átvette a vezetést. Csaba a mögötte jövő márkatársakra figyelt, és annyira meglepte a jobb oldalon megjelenő Lotus, hogy elrontotta az első kanyart és mire sikerült befordulnia addigra Matej Homola és Zdeno Mikulasko is megelőzték. A látványos rajt után hamar helyreállt a papírforma a cseh Kusy számára és visszaesett az ötödik helyre, Nagy Norbert mögé.
Az élen a szlovák Mikulasko és honfitársa Matej Homola küzdöttek egymással, míg kissé hátrébb Gáspár Csaba és Nagy Norbert csatáztak a harmadik helyért.
Néhány kör múlva azonban Zdeno Mikulaskonak egy boxutca áthajtásos büntetést ítéltek a versenybírák, mivel egy kissé elhamarkodta a rajtot, és még a piros lámpák elalvása előtt megmozdult az autója. A büntetés letöltése után a negyedik helyre tudott visszajönni.
Gáspár Csaba időközben egyre jobban távolodott a mögötte autózó Nagy Norberttől és közelített Homolára, ám támadás indításához már nem volt elég a 25 perc+ 1 körös versenytáv. A befutó sorrendje Homola, Gáspár, Nagy volt.
A magyar bajnoki értékelésben Gáspár Csaba állhatott a dobogó legfelső fokára, őt Nagy Norbert követte, és a szlovák Julius Konček lett a harmadik az F-2000 géposztályban.
Az 1600 ccm alatti géposztályban Mohácsi Ákos és Major Benedek vívtak csatát a rajt után az első helyért, amiből Mohácsi került ki győztesen.
Mink Zoltán az utolsó rajthelyről indult, mivel az időmérő edzésen, a legelső mért körében, a sóderágyban kötött ki, ahonnan csak az edzés vége után tudták kihúzni, így nem volt értékelhető ideje. Ennek ellenére remek startot véve hamar átverekedte magát a mezőny hátsó régióján, és a második körben már a géposztály első helyén autózott, Mohácsi Ákos előtt.
Az 1,6-osok között Major Benedek haladt ekkor a harmadik helyen. Néhány kör elteltével azonban Mink autója lelassult és Mohácsi és Major is megelőzte. Később a Honda újra erőre kapott és vissza tudta előzni a Lotus-os fiatalembert. Magyar bajnoki értékelés 1600 ccm alatti géposztályában végül Mohácsi Ákos lett az első, ez az abszolút 15. helyet jelentette. Őt kevesebb, mint fél másodperc különbséggel Mink Zoltán követte. Sokáig úgy nézett ki, hogy Bánkúti Gábor állhat még fel a dobogóra, de az utolsó körben lelassult a Peugeot 207-es így Major Benedek végzett harmadikként.
Az A-2000 géposztályban Dr. Laczkó László győzött, míg Karajánnisz Manolisz lett a második.
E1-2000 abszolút top 3 és kategória győztesek:
1. Matej Homola (Alfa Romeo 156 S2000) 27:35.960 perc
2. Gáspár Csaba (Alfa Romeo 156 S2000 F-2000 1. hely) + 0.714 s
3. Nagy Norbert (Alfa Romeo 156 S2000) + 23.023 s
...
12. Mohácsi Ákos (Suzuki Swift RSR, F-1600 1. hely) + 1 kör
...
17. Dr. Laczkó László (Renult Clio II, A-2000 1. hely) + 1 kör
Részletes eredmények
Gáspár Csaba: "Az időmérőn sikerült elkapnom Homolát, 6,5 tizeddel meg tudtam verni. Nagy bánatunkra a versenyen nincs meg ez a különbség, de holnap egy új időmérő és verseny lesz, meglátjuk ott mi lesz. Amúgy elsődleges célunk a magyar bajnokság, Nagy Norbi az ellenfél. 3,3 másodperccel voltam gyorsabb az időmérőn, nagy fölénnyel előtte értem célba. Eddig mindig használt gumikkal szenvedtünk. Most látszott, hogy amint új gumit tudunk feltenni, legalább egy-másfél másodperccel lesz gyorsabb az autó."
Nagy Norbert: "Nem számítottam sok jóra az első versenyen, mert egy nagyon régi gumival tudtunk csak menni. Úgy volt, hogy Dunloppal megyünk, de nem vált be, két másodperccel lett lassabb az autó. Ehhez képest Mikulasko előtt fordultam, de utána volt egy kis kakaskodás és elment. Mentem mögöttük, sikerült bebújni Csabi mellé, de már éreztem, hogy elkopott a gumi. Túlcsúsztam, visszaelőzött. Mentem mögötte, de annyira kezdte már túrni az elejét, hogy ahol ők padlón elfordultak, nekem el kellett vennem a gázt és játszanom a fékkel, hogy ne menjek le a pályáról."
Mink Zoltán: "Az időmérő edzésen nem sikerült mért kört mennem. Az első körben elnéztem az egyik kanyart és berepültem a kavicságyba, elég nagy tempóval. Ekkorát még életemben nem hibáztam. A versenyen az utolsó helyről rajtoltam, a rajt után megkezdtem a felzárkózást, sikerült utolérnem a kategóriában vezető Mohácsi Ákost és meg is előztem. Ezt követően az autó elromlott, elveszítette a teljesítményét, a motor megragadt 7000-es fordulatszámon. A többiek szépen elmentek mellettem. Be akartam jönni a boxba, amikor hirtelen rendbe jött az autó. Megint sikerült felzárkóznom, de megint lelassult az autó. Az utolsó két körben megint rendbe jött. Az utolsó körben utolértem és megelőztem Benikét, a Peugeot megpördült előttem majd az utolsó kanyarban értem utol megint Ákost. Egy elég szoros befutót produkáltunk, nagyjából egy méter lehetett a két autó között."
Mohácsi Ákos: "Szoros lett a vége. Elég kemény harcokat vívtunk Tomsics Gáborral és Adam Studeniccel. Furcsa volt, mert akárhányszor megelőztem, az egyenesben mindig visszaelőztek. Egyenlőtlenek voltak az erőviszonyok, de ez a helyzet, ezt kell megoldani. Sajnálom, hogy ők végül legyőztek. Ezzel szemben a géposztályban első tudtam lenni, még akkor is, ha csak öt tizeddel nyertem."
Dr. Laczkó László: "A mezőny létszámát illetően nem olyan nagy dicsőség ez a győzelem, de ez nem rajtam múlt. Megbeszéltük az összes A-s autós versenyzővel, hogy jönnek, aztán néhányan meggondolták magukat. Sajnos a második számú autónknak a váltója tönkrement az időmérőn. Úgy néz ki, hogy az éjszaka ezt meg tudjuk javítani. Mint ahogy az én autóm benzinellátási problémáit is. Ennek ellenére sikerült megjavítanom saját körrekordomat."
Mi történt vasárnap? A második oldalon megtudhatod. Lapozz!
 |
Csatlakozz az AUTOKART Facebook oldalhoz és értesülj friss tartalmainkról az Üzenőfaladon!
|