Ring Challenge a Pannónia-Ringen

Ring Challenge a Pannónia-Ringen

Szerző: Bálint F Gyula

2011. augusztus 8. 10:00

 

Az Autós Gyorsasági OB hétvégéjén egy új rendezvénysorozat veszi kezdetét. A szombaton megrendezésre kerülő túra-verseny résztvevői szombat este hat órakor hajtanak a versenypályára, miután a reggeli rajt után beautózták a környéket.

"Amatőr tájékozódási kalandrali, túra, melynek keretében a résztvevők a KRESZ szabályait betartva, szilárd burkolatú közutakon jutnak el a rajttól a célig, miközben a Rendező által meghatározott feladatok teljesítésével pontokat szerezhetnek." - ezzel indít a Ring Challege szabályzata.

Nem ez az első ilyen jellegű rendezvény, a GPS koordináta-keresős, feladat megoldós túrákból jópárat fel tudnánk sorolni, igaz többségük off-road rajongóknak szól.

A Ring Challenge rendezői egy másik célcsoportnak kívánnak tartalmas programot kínálni. Azoknak, akik az aszfaltot részesítik előnybe, azoknak, akiket érdekel az autósport, azokat, akik mindig is szerették volna kipróbálni, milyen egy versenypálya tükörsima aszfaltján vezetni.

A Ring Challenge ugyanis beviszi a résztvevőket versenypályákra, ahol nincsenek sebességkorlátok, ahol biztonságos körülmények között kipróbálhatják, hol vannak a saját és az autójuk határai.

A versenypályákon rendezett Speciál szakaszokhoz azonban el kell jutni. Még akkor is, ha netán a rajt a versenypályán lesz, mint ahogy augusztus 27-én, a Pannónia-Ringen. A rajttól a versenypálya aszfaltjáig egy feladatokban és látványosságokban bővelkedő 300 km körüli Etapon át vezet az út.

Kastélyok, malmok, várak, szabadidő központok, történelmi és kulturális célpontok, technikai sport helyszínek, érdekes tárgyak, helyek, egyéb látványosságok szerepelhetnek a Ring Challenge itinerében, amit a résztvevők a rajt előtt kapnak meg. Az itiner tartalmazza a feladatokat is, amelyek megoldásával lehet pontokat gyűjteni és amelyek többnyire csak ott, a GPS koordináták által megadott helyszínen oldhatók meg. És hogy a stratégia se hiányozzon a játékból, az összes feladat nem oldható meg a rendelkezésre álló idő alatt, így a navigátor feladata úgy megtervezni az útvonalat, hogy az legtöbb pontot hozza a csapatnak. Ha mégis sikerülne, 100 pont a csapat jutalma.

A versenypályára visszaért csapatok előbb egy referencia kört futnak a Pannónia-Ringen, majd húsz perc áll rendelkezésükre, hogy minél jobban megközelítsék köridejüket. Az azonos köridő 80 pontot ér. Bár maguk választhatják meg a tempót, a maximális pontszámot alacsony tempóban megtett körrel is meg lehet szerezni. De ha már versenypályán vannak a résztvevők, lehetőségük van megmutatni, hogy gyorsan is tudnak menni. Minden csapatnak egy kör áll rendelkezésére, hogy a legtöbbet kihozza az autóból. A leggyorsabb csapat jutalma 20 pont.

A nap végén a három legtöbb pontot gyűjtött csapat serleget kap, a többiek pedig jó pár élménnyel gazdagodva térhetnek haza, vagy maradhatnak a pályán, hogy vasárnap megnézzék a gyorsasági OB VIII fordulójának futamait.

A Ring Challenge szabályzata a túra honlapjáról tölthető le.

Az első futamra a Rendező elengedi az utasok nevezési díját, így 34.990 Ft-ért a sofőr mellett további három ember megismerkedhet Nyugat és Dél-Nyugat Magyarország látványosságainak egy részével. A nevezési díj tartalmazza továbbá a nézői belépőt a Duna Autó Autós Gyorsasági OB futamaira.

A Ring Challenge-en bármilyen autóval el lehet indulni, amely az érvényes jogszabályok szerint részt vehet közúti forgalomba.


Adatok:

Futam: Ring Challenge, Pannónia-Ring
Rajt: 2011. augusztus 27. 9:00
Etap táv: ~320 km
Nevezési díj: 34.990 Ft (autó + sofőr + max. 3 utas)
Nevezési határidő: 2011. augusztus 17: 8:00


Nevezni e-mailben vagy a www.ringchallenge.hu honlapon lehetséges. Az indulók száma 20 autóban korlátozott, a helyek feltöltése a nevezési díj beérkezésének sorrendjében történik.

A Ring Challenge Pannónia-Ring-i futamának rajtja augusztus 27-én 9:00 órakor lesz a versenypálya Paddockjából.

Csatlakozz az AUTOKART Facebook oldalhoz és értesülj friss tartalmainkról az Üzenőfaladon!

Szólj hozzá a cikkhez!

 

Közelgő események

.

2012. június 9. II. o. OB II. forduló

2012. június 10. WTCC 13-14. forduló

2012. június 8-10. Gyorsasági OB III-IV. forduló

2012. június 16-17. Bernis Kupa

2012. július 7. II. o. OB III. forduló

2012. július 22. WTCC 15-16. forduló

2012. augusztus 11. II. o. OB IV. forduló

2012. augusztus 17-19. Gyorsasági OB VII-VIII. forduló

2012. augusztus 24-26. Suzuki Kupa IX-X. forduló

2012. szeptember 7-9. Gyorsasági OB IX. forduló

2012. szeptember 8. II. o. OB V. forduló

2012. szeptember 15-16. WSbyR Hungaroring