2012-es CEZ díjkiosztó Magyarországon

2012-es CEZ díjkiosztó Magyarországon

Szerző: Bálint F Gyula

Fotó: a szerző

2012. január 7. 15:42

 

A tagegyesületek részéről mutatott mérsékelt érdeklődés mellett került sor január 7-én, szombaton, a Hungaroring főépületében, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség éves közgyűlésére.

A délelőtt 10 órára meghirdetett időpontig, illetve az azt követő egy órán belül nem jelent meg a szavazásra jogosultak legalább fele (MNASZ Alapszabály 18 § (1)), így fél 12-kor a megismételt Közgyűlésre került sor.

Gyulay Zsolt, az MNASZ elnöke pozitívan értékelte a megválasztásuk óta eltelt időszakot. Megköszönte az egyesületek támogatását és kérte a tagok hathatós segítségét, hogy egy megfelelő új Alapszabály kerüljön kidolgozásra és megszavazásra, erre ugyanis az új sporttörvény szerint 2012. októberig sort kell keríteni.

Beszámolójában az elnök úr megemlítette, hogy az MNASZ sikeresen pályázott és a hivatalos tisztségviselők képzési programjának megvalósítására mintegy 17.000,- Euró támogatást nyert, továbbá megtudtuk azt is, hogy a Szövetség megkapta a 2012-es FIA CEZ Zóna Trófea díjkiosztó rendezési jogát, így az év végi eseménynek Magyarország másodszor harmadszor ad majd otthont. Az előzőeket Budapesten tartották, az első helyszíne a Mátyás király úti kormány rezidencia volt, a másodiké pedig a Keleti pályaudvar közeli Szabadság Hotel. Mindkét díjkiosztón jelen volt Max Mosley, az FIA akkori elnöke.

A jelenlévő egyesületi képviselők az elnökségi és a pénzügyi beszámolót, illetve az Ellenőrző Bizottság beszámolóját is elfogadták, az elsőt egyhangúlag, míg a másik kettőt hat, illetve öt tartózkodással.

Mivel a megismételt Közgyűlésen nincs lehetőség új napirendi pontok felvételére, az meghirdetettek (a három beszámoló) elfogadására vonatkozó szavazásokat követően Faluvégi Péter főtitkár megköszönte a jelenlévőknek a részvételt és lezárta az ülést.

Csatlakozz az AUTOKART Facebook oldalhoz és értesülj friss tartalmainkról az Üzenőfaladon!

Szólj hozzá a cikkhez!

 

Aktuális kérdésünk

Milyen gyorsasági licencet váltasz idén?

Szavazás vége: 2012. március 2.

[ válasz elküldése ]

Közelgő események

.

2012. február 25-26. 12H of Bathurst

2012. március 11. WTCC 1-2. forduló

2012. április 1. WTCC 3-4. forduló

2012. április 15. WTCC 5-6. forduló

2012. április 27-29. Gyorsasági OB I-II. forduló + ZT (terv.)

2012. április 29. WTCC 7-8. forduló

2012. május 6. WTCC 9-10. forduló

2012. május 19-20. GFS RRC Kupa (terv.)

2012. május 20. WTCC 11-12. forduló

2012. május 26-27. Gyorsasági OM (terv.)

2012. június 10. WTCC 13-14. forduló

2012. június 15-17. Bernis Kupa OB+ZT (terv.)