Az első év a tanulás éve

Az első év a tanulás éve

Szerző: Bálint F Gyula

Fotó: a szerző

2007. szeptember 20. 21:32

 

G: Látom, hogy a Spaban elszenvedett törést sikerült megjavítani, csak a fényezés van hátra. Több mint egy hónap van a következő versenyig. Van-e addig valami program? Olvastam valamelyik internetes oldalon, a Warm Up Bajnokságról. Mit kell erről tudni?
M.J.: Ez egy zártkapus rendezvény, amelyet Ferrari tulajdonosoknak szervezünk, egyelőre. Gyakorlatilag az az egyik célja a bajnokságnak, hogy olyan embereket keresünk, akik versenyeznének, mert jövőre szeretnénk bővíteni a csapatot. Elsősorban olyanok közül keresünk lehetséges versenyzőket, akik Ferrarival közlekednek, hiszen előnyt, ha a versenyző hétköznap is ugyanolyan autóval közlekedik, mint amivel a versenypályán a legjobbat kell nyújtania. Nyilván ez nem azt jelenti, hogy az utcán is úgy közlekedik, mint a versenypályán, de jobban összeszokik az autóval, ugyanúgy vagy nagyon hasonlóan viselkedik a két autó, ugyanott van a váltó, a pedálok stb.

G: A Warm Up Bajnokságon eddig induló Ferrari tulajdonosok között van olyan, akinek már van versenyzői tapasztalata?
M.J.: Nem tudok ilyenről. Viszont van érdeklődő, aki szívesen látná magát egy versenyautó volánja mögött. Szervezünk egy ilyen esemény, ahol megpróbáljuk tesztelni őket, többféle versenyautóval. Kíváncsiak vagyunk, hogy ki az, akiben van fantázia, hiszen ez a játék nem csak a pénzről szól, egy csapatnak az is fontos, hogy eredményes legyen. Én azt szoktam mondani, hogy unalmas dolog a rajtrács végéig elsétálni, az elején szeretek megállni, mert az nincs messze.

G: Térjünk vissza a jelenlegi versenycsapatra. Nem beszéltünk még a támogatókról. Július elsejétől az I-Go navigációs szoftver kiadója, a Nav and Go támogatja a csapatot, az autó a cég kék színében pompázik. Mit jelent ez a támogatás a csapatnak?
M.J.: Azt jelenti, hogy tudjuk teljesíteni a tervünket és végig tudunk menni a szezon összes versenyén. Az, hogy kihagyjuk a franciaországi versenyt azért van, mert a Nav and Go-nak van egy nagyon fontos kiállítása Berlinben és ott kell az autó.

G: Előző kérdésemre az lett volna a stílszerű válasz, hogy amióta a Nav and Go támogat, odatalál a csapat a verseny helyszínekre...
M.J.: Nevetünk rajta, de egyébként valóban ez is benne van, hiszen azóta van GPS-ünk, és valóban könnyebben tájékozódunk. A misanói utunk kissé soká tartott GPS nélkül, hiszen ahol el lehetett rontani, ott elrontottam az irányt. Viszont Angliába már könnyebben odataláltam.

G: Az Autós Gyorsasági OB első futamán beharangozták, hogy a Ferrari is rajthoz fog állni. Ez mégsem történt meg. Miért?
M.J.: Most megint szó van róla, hogy az utolsó futamon indulnánk. Ez nagyrészt anyagi kérdés, hiszen a versenyautó rezsiköltsége elég magas. Meglátjuk. Hogy tudunk-e támogatókat találni arra a versenyre. És nyilván az is közrejátszik, hogy akkor szeretnénk odaállni, ha eséllyel vesszük fel a harcot a kategória többi versenyzöjével.

G: 4300 köbcentiméteres az autó, tehát a Bódis/Porsche párost kellene legyőzni...
M.J.: Az időn van a lényeg, azon, hogy milyen köridőket tudnak menni a fiúk. Most úgy látom, hogy van esélyünk, érdemes megpróbálni.

Jó esély van tehát , hogy a 2007-es év utolsó versenyén a Hungaroringen láthassa a közönség a rendhagyó módon már nem tűzpiros, hanem kék Ferrari 430-ast Jánosi Sándorral és dr. Grigalek Gáborral a volánnál.

Csatlakozz az AUTOKART Facebook oldalhoz és értesülj friss tartalmainkról az Üzenőfaladon!

Lapozás:   1 | 2
 

Közelgő események

.

2012. június 9. II. o. OB II. forduló

2012. június 10. WTCC 13-14. forduló

2012. június 8-10. Gyorsasági OB III-IV. forduló

2012. június 16-17. Bernis Kupa

2012. július 7. II. o. OB III. forduló

2012. július 22. WTCC 15-16. forduló

2012. augusztus 11. II. o. OB IV. forduló

2012. augusztus 17-19. Gyorsasági OB VII-VIII. forduló

2012. augusztus 24-26. Suzuki Kupa IX-X. forduló

2012. szeptember 7-9. Gyorsasági OB IX. forduló

2012. szeptember 8. II. o. OB V. forduló

2012. szeptember 15-16. WSbyR Hungaroring