Szerző: Bálint F Gyula
Fotó: a szerző
2009. január 2. 23:55
Gokart OB futamon Dunaszerdahelyen.
A Dallarával 2006-ban Orfűn.
Zóna verseny a Hungaroringen.
- Beszélj egy kicsit a Zóna versenyekről...
- Egy véletlen folytán 2007-ben egy futam indulással az N csoport harmadik helyén végeztem. Ez felkeltette az érdeklődésemet, hogy milyen jó lenne megnyerni a Zóna bajnokságot. Így indultam neki a 2008-as évnek, az első futamom a Material Center Kupa volt, amely a egyben magyar bajnoki és Zóna versenyhétvége. Ettől a versenytől kezdve folyamatosan gyűjtöttem a pontokat. Sajnos komoly adminisztratív hátráltatásokon kellett átküzdenem magam, mert a zóna versenyzésben nem nagyon ismerik az N és A csoportokat. Ennek ellenére én igyekeztem mindent megtenni annak érdekében, hogy megnyerhessem. Sajnos ez em jöhetett össze. Ennek különböző okai voltak, adminisztratív, hogy nem ismerték el az egyik győzelmemet, a cseh versenyen, Brünnben. A másik, hogy ellenfelem Hernádi László egy sokkal erősebb M3-as BMW-vel versenyzett és hát egy kategóriában indultunk. Annak azonban mindenképp örvendek, hogy magyar versenyző a bajnok. Kipróbálhattam magam egy nemzetközi mezőnyben, rengeteg tapasztalattal vérteződtem fel a jövő évre vonatkozólag, pozitívval és negatívval egyaránt. Most már tudom mirre kell odafigyelni, melyek azok a dolgok amelyek nem a pályán dőlnek el. Nem utolsó sorban megismerkedtem jó pár új versenypályával és számos új barátot szereztem. Ha megkérdezik és mindenkinek tudom ajánlani, hogy kimozduljon itthonról és ilyen versenyeken elinduljon.
- Kicsit kilóg a sorból az idei navigátorkodás, hiszen ez esetben átadtad a volánt valaki másnak...
- Ezzel is visszatértem egy kicsit a gyökerekhez, hiszen a gokart után navigátorként ültem át versenyautóba. Az idei versenyautómat, a 306-os Peugeot-t Nagy Zoli barátomtól béreltem, aki rallye pilóta. A navigátora megbetegedett és megkért engem, hogy a Mecsek Rallye-n üljek be mellé abba az autóba, amivel egész évben versenyeztem. Természetesen igent mondtam, hiszen kiváncs voltam, hogy milyen a rallye hangulata így nyolc év távlatából, hiszen én 2000-ben mentem utoljára a Mecsek Rallye-n. Érdekes élmény volt, de azt kell mondanom, hogy vezetni jobb, mint navigáni, főleg, ha az ember már sokat vezetett.
- Korábban formula autóval is versenyeztél, idén említetted nekem, hogy újra szeretnél beleülni. Hol áll ez a projekt?
- Én már lelkiekben letettem erről. Volt rá esély, hogy visszakerül hozzám a Formula 3-as Dallara, de a jelenlegi tulajdonos külföldről kapott egy jobb vételi ajánlatot az enyémnél. Mivel más olyan autó, amibe bele tudnék ülni, nem áll rendelkezésemre, a rövid távú terveimet tekintve letettem arról, hogy formula autózzak.
- A 24 órás kategória-győzelem mellett egy olyan sikert is elértél, ami gyakorlatilag egy mellék-ágon, mintegy ajándékként érkezett: magyar bajnok lettél...
- Valóban semmilyen hangsúlyt nem fektettem idén a magyar Autós Gyorsasági Bajnokságra, viszont a magyarországi zóna futamokon indulnom kellett, a parádi versenyen pedig indulni szerettem volna, mert szeretem azt a versenyt. A két verseny után azt vettem észre, hogy vezetem az N csoportot. Innentől fogva azt mondtam, hogy ezt ajándékba kapom a húsz év kitartó munkáért. Az, hogy 2008-ban először magyar bajnok lettem, meghatározó versenyzői pályafutásom tekintetében és hát természetes erre tekintek úgy, mint a 2008-as év legnagyobb sikere. Mondják az ezoterikus beállítottságú emberek, hogy azt a legkönnyebb elérned, amiről sikerül lemondanod. Úgy tűnik ez valóban működik.
 |
Csatlakozz az AUTOKART Facebook oldalhoz és értesülj friss tartalmainkról az Üzenőfaladon!
|