Lamborghini P 400 Miura

Lamborghini P 400 Miura

Szerző: Hartmut Lehbrink, Bálint F Gyula (fordítás)

Fotó: Frank Oleski

2006. június 16. 19:45

 

Amikor az 1966-os Genfi Autószalonon lerántották a leplet az új Miuráról, percekig senki nem tudott megszólalni. A Marcello Gandini által vezetett Bertone csapat olyan karosszériát álodott a középmotoros sportautónak, amely lenyűgözte a svájci közönséget.

A történet előző évben kezdődött, amikor a Torinói Autószalonon a közönség egy motor nélküli karosszériát láthatott, amelynek a fenekébe Lamborghini három mérnöke, Dallara, Stanzi és Wallace szabadidejükben belegyömöszölték a cég V12-esét. A Genfi premier után Wallace még egy fantasztikus dolgot vitt véghez, amikor a Monaco Grand Prix idejére sikerült "becsempésznie" az új jövevényt egy, a Casino melletti bemutató területre. A fogadtatás itt is fantasztikus volt. Bár a gyár vezetői még akkor is csak mosolyogni tudtak a tervezett 20 darabos sorozaton, 1972-ig 765 darabot gyártottak és adtak el belőle.

Az eredeti 305 lóerős motor az 1969-es S-verzióban már 370 lóerőt, majd a 71-ben bemutatott SV (Super Veloce) verzióban 385 lóerőt teljesített. Kiválasztva a legalacsonyabb fokozatott a nyitott kulisszájú sebességváltóval őrületes gyorsulás vette kezdetét. A 24 szelepes motor hangja, a visszapillantó tükörben is látható 12 szívócső hörgése, a komplexen kígyózó csöveken keresztül távoztak az égéstermékek és a szél hangorkánja a szakértők számára több volt a modern zenénél.

A mind a négy keréknél alkalmazott háromszög lengőkaros felfüggesztés példás és semleges biztosított ... normál határok között, mindaddig, amíg az autó feneke hirtelen ki nem tört és erőteljes hajlamot nem mutatott arra, hogy megelőzze az elejét. A hátsó kerekek mögött található aprócska csomagtartó alig-alig felelt meg az elnevezésének, olyannyira, hogy a híres belga újságíró, Paul Frere megfontolandónak nevezte, hogy felvegye-e a kabátját vagy sem, hiszen nem lett volna hova tenni, ha netán melege lenne.

Ez pedig könnyen előfordult az apró cockpitban, hiszen az utasokat csak egy vékony polistyrénnel (hungarocell) bevont alumínium lemez és egy apró függőleges ablak választotta el a motortól. Ráadásul az erősen hajlított, nagyméretű szélvédő is közrejátszott, hogy a melegebb napokon igazi szaunává válljon az utastér. A Miura tulajdonosainak együtt kell élnie ezzel, vonta meg a vállát Ferruccio Lamborghini, mint ahogy azzal is, hogy a felnyíló lámpák gyakorlatilag használhatatlanok voltak 150 km/h felett. De - tette hozzá - amúgy is melyik jól nevelt ember töltené az éjszakát az autójába?


Forrás: Frank Oleski: World Sports Cars (Könemann Verlagsgesellshaft, 1993)

Csatlakozz az AUTOKART Facebook oldalhoz és értesülj friss tartalmainkról az Üzenőfaladon!

 

Közelgő események

.

2012. február 25-26. 12H of Bathurst

2012. március 11. WTCC 1-2. forduló

2012. április 1. WTCC 3-4. forduló

2012. április 15. WTCC 5-6. forduló

2012. április 29. WTCC 7-8. forduló

2012. április 27-29. Gyorsasági OB I-II. forduló + ZT (terv.)

2012. május 6. WTCC 9-10. forduló

2012. május 20. WTCC 11-12. forduló

2012. május 19-20. GFS RRC Kupa (terv.)

2012. május 26-27. Gyorsasági OM (terv.)

2012. június 10. WTCC 13-14. forduló

2012. június 15-17. Bernis Kupa OB+ZT (terv.)