Irigység, jó szándék, rosszindulat, kárörvendés, nyereményvágy vagy botrányra éhség? Mi jellemzi a magyarokat? Sebestyén Balázsék most letesztelik az országot, hiszen a nép kezébe tették egy autó sorsát. Balázsék egy berlini rádió óriási visszhangot kiváltott akciója alapján egy igazán meghökkentő tesztre készülnek.
November 12-én egy harminc méter magasra fellógatott autó lelhet gazdára, de akár a mélybe is zuhanhat, milliónyi darabra törve. A kocsi sorsa a hallgatók kezében van…
Sebestyén Balázs nemrég egy érdekes videóra bukkant a világhálón. A képsorokon őrjöngő tömeg előtt zuhan mélybe egy értékes autó. Egy berlini rádió bízta hallgatóira a kocsi sorsát: ha kellő szavazat érkezik az autó megmentésére, a szavazók között lel gazdára a kocsi, ám arra is lehetett voksolni, hogy a mélybe zuhanjon. Berlinben utóbbiak voltak többen, de mi hogyan döntenénk hasonló helyzetben?
"Döbbenetes, hogy milyen indulatokat váltott ki a játék. Egyrészt pár nap alatt sikerült mindent összeszednünk hozzá, már van autónk, darunk és helyszínünk is, tehát a kocsit mindenképpen fellógatjuk. Igazán érdekes azonban az, hogy az emberek mennyire különbözően vélekednek. Egyik hallgató azt írja, hogy elsírja magát ha nem mentjük meg az autót, majd mindjárt egy következő sms-ben azt kapjuk egy másik hallgatótól, hogy kicsi az esély arra, hogy nyerjen, úgyhogy másé se legyen, dobjuk le. Mi is kíváncsiak vagyunk mi lesz a vége és vajon a magyarok a németekhez hasonlóan feláldoznának-e egy autót… Egy biztos, ez most nem a mi döntésünk, az autó sorsa az ország kezében van, mi csak megteremtettük hozzá a feltételeket." – mondta Sebestyén Balázs.
Akárcsak Berlinben, ahol óriási őrületet váltott ki a játék, megszámlálhatatlanul sok tévéstáb, újságíró és fotósok hada követte figyelemmel az akciót, itthon is óriási érdeklődés várható. Ezt kiválóan jelzi az, hogy a rádió honlapja lefagyott a rengeteg üzenettől, pedig a szavazás csak hétfőn kezdődött, e-mail-ben lehet szavazni a classfm.hu-n. Az autót péntekig bárki megtekintheti 30 méter magasban lógva és szavazhat: darabokra törjön, vagy gazdára találjon.
Helyszín: Fradi pálya parkoló (Hungária körútról)
A szavazás lezárása: november 12. péntek 9.00 (ekkor zuhan le az autó, vagy talál gazdára)
UPDATE
A szavazás lezárult:
Csatlakozz az AUTOKART Facebook oldalhoz és értesülj friss tartalmainkról az Üzenőfaladon!
Szólj hozzá a cikkhez!
Közelgő események
.
2012. június 9. II. o. OB II. forduló
2012. június 10. WTCC 13-14. forduló
2012. június 8-10. Gyorsasági OB III-IV. forduló
2012. június 16-17. Bernis Kupa
2012. július 7. II. o. OB III. forduló
2012. július 22. WTCC 15-16. forduló
2012. augusztus 11. II. o. OB IV. forduló
2012. augusztus 17-19. Gyorsasági OB VII-VIII. forduló